ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT
2,5 dl forró vízhez egy-két teáskanál teafüvet adjunk ízlés szerint. Kannában való forrázás esetén plusz egy teáskanállal, majd 5-8 perc után szűrjük le.
A GYÖMÖLCSTEA
A gyümölcsteák külön csoportba sorolhatók, mivel nem tartalmaznak tealeveleket, így nem nevezhetőek klasszikus értelemben vett teáknak. Ebben a formában a növények vízben forralt anyagait tartalmazó főzetet értünk tea alatt. A tiszta gyümölcsteák nem tartalmaznak keserűanyagot és koffeint, így elkészítésük során sem kell óvatosan mérnünk az áztatás, forralás idejét, illetve attól sem kell tartanunk, hogy az esti órákban túlságosan felélénkítenek minket. Egy részük, többféle növény keveréke. A legismertebb keverékek csipkebogyót, hibiszkuszvirágot, bodzát, áfonyát, epret, almát, citrom-, és narancshéjat tartalmaznak.
A TEÁZÁS RÖVID TÖRTÉNETE
A tea felfedezése körülbelül 5000 éve Kínában történt. A legendák szerint egy császár vizet forralt, amikor egy tea levél beleesett a fazékba és a víz elszíneződött. Gondolt egy bátrat a császár és megkóstolta a főzetet. Még ebben az esztendőben kihirdettette birodalmában, hogy a tea a víznél is egészségesebb ital.
A teaivás szokása idővel a kolostorok falain kívül is elterjedt. Az első írásos források a Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) származnak. Ebben az időszakban a tea gyógyító hatását, orvosi alkalmazását emelték ki. A teáról azt tartották, hogy meghosszabbítja az életet, kigyógyítja az embert a fejfájásból, a veseköves megbetegedésekből, emellett a gyomorrontásra is jótékony hatással van. Idővel már élvezeti cikként, az íze és frissítő hatása miatt is fogyasztották az előkelő körökben. A teázás szokása bekerült az udvari etikettbe, és alapkövetelmény lett, hogy az előkelő családok értsenek a tea elkészítéséhez és felszolgálásához. Az V. századra a tea ára jelentősen csökkent, így a teázás a szegényebb nép körében is elterjedhetett, a vendégvárás, a társas érintkezés fontos kelléke lett. A VI. században a tea már nemcsak Kínában volt népszerű, de fontos külkereskedelmi árucikké is vált. A tea sikerét mutatja, hogy ebben a korban egyre több irodalmi alkotás témájává vált. A VIII. században keletkezett az első átfogó mű magáról a teáról is Teáskönyv (Chajing) címmel, amely Tokaji Zsolt fordításában magyarul is olvasható. A könyv írója, Lu Yu tíz fejezetben foglalja össze mindazt, amit tudni kell a teanövény termesztéséről, a levelek osztályozásáról, az ital elkészítéséről, a víz minőségéről és a teafőzéshez szükséges huszonnégy eszközről.
Az idők folyamán nemcsak a teát fogyasztók köre változott, de a feldolgozás és fogyasztás módja is. A dokumentumok szerint egészen a VIII. századig a tealeveleket gőzölték, majd különböző formákba (tégla, fészek, korong) összepréselték. Az így kapott téglateából (más néven préselt tea, teakalács, sajtolt tea stb.) az elkészítés során letörtek egy darabot, majd rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, egyéb fűszerekkel, olykor vöröshagymával, tejjel főzték össze. Bár már Lu Yu is elítéli a tea ilyenfajta ízesítését, a préselt tea továbbra is fennmaradt, sőt fizetőeszközként is használták egészen a XX. század elejéig. A IX - XIV. század között a portea használata került előtérbe. A leveleket rövid ideig gőzölték, majd szárítás után kőmalomban porrá törték. A porra forró vizet öntöttek, majd egy bambuszból készült seprőcskével felhabosították.
A ma ismert teakészítési mód, a leveles tea forrázása a XV. század után alakult ki. Az előző korok fűszeres teáival ellentétben ekkorra vált elterjedtté, hogy az emberek a tea természetes aromáját ízlelgették. Lassan külön kultusza alakult ki a teaházaknak, amelyek egyre népszerűbbek lettek, és máig meghatározó színterei maradtak a kínai társadalmi életnek.
