baba info 009

LEGALÁBB 3 ÓRA FIZIKAI AKTIVITÁS KELL A TOTYOGÓNAK
2021.08.03 19:42

<<< Vissza

LEGALÁBB 3 ÓRA FIZIKAI AKTIVITÁS KELL A TOTYOGÓNAK

Ugyan szülőként úgy tűnhet, hogy a gyermeked állandóan mozgásban van - és folyton neked kell utána szaladgálnod -, de a szakemberek mégis attól tartanak, hogy a totyogók nem elég aktívak, túl sok időt töltenek a babakocsiban vagy székben ülve.

Ez pedig a későbbi életükre is hatással lehet, hiszen így már kisgyermekként rossz szokásokat alakítanak ki. Miért kell legalább napi 3 óra fizikai aktivitás a kisgyerekeknek?

60 perc energikus játék

Egy legújabb kanadai kutatás szerint az 1-4 év közötti kisgyerek naponta legalább 180 perc fizikai aktivitást igényelnek, és míg a korábbi ajánlások szerint ebből 5 éves kortól 60 percnek energikus játékkal kell telnie, addig az új javaslat az, hogy ezt már a 3 évnél fiatalabb kicsik esetében is vezessük be. A kutatást végző szakemberek szerint az idősebb gyerekeknek még ennél is több energikus játékra van szükségük. A kisebb gyerekek esetében az energikus játék lehet például futás, tánc, vagy akár a szabadban történő játékidő, míg az óvodásoknál ez ugrabugrálást, úszást, kerékpározást is jelenthet.

A képernyőidő helyett mozgás

Az Ottawai Gyermekkórház, a Kanadai Fizikai Aktivitás társaság és a ParticipAction non-profit társaság szakértőinek tanulmánya arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos szerepe van a fizikai akti-vitásnak manapság, amikor egyre több gyermek tölti az idejét a különböző eszközök képernyője előtt. Az ajánlások szerint a lakásban történő játék helyett érdemes a kicsiknek a szabadban eltölteni a játékidőt, a babakocsi ülésében, vagy a képernyő előtt töltött idő nagy részét pedig javasolt lecserélni aktív fizikai elfoglaltságra. A szakemberek szerint - a szükséges alvásidő mellett - azok a gyerekek, akiknél bevezetik ezeket a változásokat, egészségesebbek lehetnek most és a későbbiekben is.

A szabadban töltött aktív játékidő pedig nem csak fizikailag tesz jót a kicsiknek, hanem az agyukra, szellemükre is jótékonyan hat. Abban pedig sok szülő egyetért, hogy egy plusz haszna is van a parkban eltöltött szaladgálós órának: hiszen az energikus játékidőt legalább ugyanennyi pihenés követi majd otthon.

A kisbabát is átmozgathatjuk

Az egészséges, fizikailag aktív életet akár már azelőtt megalapozhatjuk, hogy a gyermekünk eléri a totyogó életkort. A csecsemőknek, kisbabáknak is szüksége van némi fizikai aktivitásra: ha az 1 évesnél fiatalabb baba már képes a hasára fordulni, érdemes napi fél óra olyan játékot beiktatnunk nála, amikor egy picit megmozgatjuk, "áttornáztatjuk" a karjait, lábait. A szakemberek szerint ez jó lehetőség arra, hogy az egészséges élet alapjait letegyük.

Mit játszon a totyogó?

A napi 180 perc fizikai aktivitásnak könnyedebb és energikusabb játékok között kell megoszlania, amelyek egy részét érdemes a szabadban, egy részét pedig a lakásban gyakorolnia a kicsinek. A könnyedebb mozgás lehet sétálgatás, gurulás, esetleg kevésbé megerőltető mozgásformák, míg az energikus aktivitás a futás, ugrálás, kerékpározás, esetleg vízi játékok.

MEGNÉZEM A TERMÉKEKET >>>

<<< Vissza